Meggyőzve....

... két másodperc alatt, hogy próbáljak ki valamit, amitől (mint később kiderült) a legtöbb helyi pasi retteg. Én meg nyaralok, hát adjunk a jónak.

Még egy napja sem voltam Ölü Denizben, mikor többedmagammal ücsörögve egy bár tetőteraszán (jó kis török vörösbort kortyolgatva) azon tűnődtönk, mi visz rá embereket arra, hogy leugorjanak egy kétezer méter magas hegy tetejéről (Babadag). Megmondom én, a kalandvágy meg az adrenalin. Volt ott velünk egy török is, Ramos, na ő az pasi aki mindenkit mindenre rávesz (vagyis elad egy csomó túrát, mert utazási irodája van és hát az üzlet az üzlet mint tudjuk), még a hajnalban kihalt tengerpartról is ugy beszél mintha Waikiki lenne délben. Meg hát ő is pilóta (ez ugyan nem derült ki) és remek érzés, mikor lassan ereszkedsz és a tenger gyönyörű, meg a felhők, meg minden.

Szóval alig két nap után újabb £75-tal lettem könnyebb, de van egy büdzsém, nyaralok (ez egy remek mottó) és minden percét élvezni kell. Na most lehet, hogy valaki sokallja ezt az összeget egy szimpla ugrásért, de: először is ez tandem  paragliding (siklóernyőzés), tehát ketten vagyunk egy ejtőernyőre így a pilótát is meg kell fizetni. Lévén hogy extrém sport a hagyományos utasbiztosítás az ilyenkor begyűjtött sérülésekért (és rosszabbakért) egy pennyt sem fizet, a fentebb említett összegben egy plusz biztosítás is benne van, valamint a  hegy tetejére több, mint fél óra az út és hát oda sem gyalog mentünk fel. 

De térjünk vissza a történet legelejére, ami Anglia a főnök irodájában. Lázas eszmecsere és tanácskérés, mert ő meg éppen pár nappal azelőtt jött haza Törökországból mielőtt én elmentem, szóval elég friss infókat sikerült beszereznem. Az például, hogy fontot mindenhol elfogadnak és jobban is szeretik, mint a török lírát, nagyon jó hír, mert a pénzváltás mint olyan mindenképpen ráfizetés. Ne álljak szóba a helyiekkel (ezen elbuktam), vegyek aranyat mert olcsó és jó (nem szeretem az aranyat), ne menjek ki a szállodából sötétedés után (juj ezt sem tartottam be) és nézzem meg Ölü Denizt fentről, mert csak onnan szép.

Na  most mikor hétfő reggel felébredtem és elhúztam a függönyt, akkor vettem igazán észre, hogy milyen rettentő magas hegyek veszik körül a völgyet, szép kis kihívásnak tűnt oda feljutni. Később lementem a tengerpartra, szép volt, gondoltam, elég lesz nekem az is (dehogy elég, hiszen mindig mindenki többet akar, így van ez akkor is, ha tagadjuk).

Ezért jött nekem kapóra az aznap esti kaland az utazási irodában (eredetileg képeslapokat indultam venni), mikor megláttam egy videót a srác kivetítőjén a repülésről. Később a bárban már 99% volt (a maradék 1 pedig, hogy nem volt nálam elég pénz, szóval ezért tartott ilyen sokáig dönteni).

Maga a repülés 30-45 perc időjárástól függően (ebben az esetben 35), de mindenféle mással együtt eltart vagy két órát. Először is meg kell várni, még mindenki odaér (gondolván a későkre), aztán mindenféle nyomtatványokat kell kitölteni, majd bepakolás a kisbuszba és legvégül irány a hegy teteje (hepe-hupás, kövekkel teli szerpentin). Szerintem ez volt a dolog legveszélyesebb része, görcsösen kapaszkodván az ülés karfájába arra gondoltam, ha ezt túléljük, a repülés már gyerekjáték lesz.

Az is volt. Csak le kell futni a hegy tetejéről és kész. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de tényleg ennyire egyszerű. Én mondjuk csak a levegőben kapálóztam a lábaimmal, mert akivel ugrottam sokkal magasabb volt, de azért úgy tettem, mintha rohannék. Utána meg szó szerint csak ültünk éa siklottunk a levegőben. Felhők felett, felhőkben, tenger felett... és a tengerparton landoltunk.
Igaza volt a főnöknek, ez a hely fentről tényleg sokkal szebb.