Anya azt mondja...

... a baj csőstül jön. Meg nem is csak ő mondja, ez sajnos így van. Hm, hol is kezdjem? Ott, hogy kínomban már csak nevetek mindenen? Egyébként igen. Kedden meg is kérdeztem Samantha-t (a főnök), hogy inkább sírjak-e, de azt mondta jobb ha nem és helyette jól átölelt, aztán vihogtunk egy nagyot.

Merthogy az első dolog. Kedd délutáni 'szenárió', miszerint hazafutok vacsorázni és persze kapkodok is, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva (abban a nagykönyvben, amit nekem, csak nekem szántak, mert én mindig kapkodok). Egy béna mozdulatot követően kitépem a belépőkártyámat a nyakamból, leesik a földre, utánahajolok, hogy felvegyem, aztán állok fel és... basszus a lépcső alatt volt. Eredménye: púp a homlokomon, de legalább nem a közepén. Na jó, idő nincsen gondolkodni, irány vissza a labor, majd ott jegelem. Késő viszont, mert a púp közben szuperpúppá nőtte ki magát, közben grimaszolok párat és már el is terveztem egy új frizurát.

Szerda: mialatt 'onlájntényeket' nézek örlődök magamban, hogy menjek-e vásárolni, illetve, ha megyek is hová. Mert valójában semmire sem lenne szükségem, csupán csak pár gallon tejre, pontosabban 12 pintre, ami ml-re pontosan 6816 ml. Meg közben elindítottam egy füszertartólecserélési projectet is és a Sainsbury's-ben pontosan olyan üvegcséket lehet kapni, amilyenek nekem kellenének, meg volt egy £4-os kuponom is, amit sürgősen le kellett vásárolni -igazság szerint vasárnapig, de mivel az egyik készséges eladó egyszer megemlítette, hogy a háztartási részlegre szerdánként kapnak csak árut és nekem rengeteg üveg kell (legalább 50 darab) mindenképpen mennem 'kellett'. Szóval írtam egy gyors listát, hogy mi egyéb kéne még ha már egyszer ott leszek. Bár lassan be kell vallanom, hogy engem már a lista sem fog megmenteni attól, hogy tetemesebb időt töltsek el különböző piacokon vagy bevásárlóközpontokban, azért a remény ha meg utoljára, próbálkozom.

Bár a problémát lehet, hogy az igényeim okozták/okozzák, de alig találtam valamit, amit még felírtam magamnak. A listán többek között szerepelt aritcsóka (eredetileg friss, de a végén már az olajossal is beértem volna... ha olívaolajban lett volna eltéve ,de nem abban volt), spárga, de az meg fonnyadt volt, Taleggio is, de az meg nem volt. Végül vettem ricotta-t, polentát (igaz kuszkuszt akartam, de azt meg nem találtam ott ahol lenni szokott, keresni meg nem volt kedvem), meg báránymájat, mert egyszerűen imádom.

A pénztárnál még kikezdenek az üvegek miatt, hogy mi a bánatért kell nekem belőle 12. Mondtam, hogy több is kéne, de most csak ennyi volt, interneten meg nem akarok rendelni, mert ha a csat nem jó rajta, akkor dobhatom ki, úgyhogy találkozunk még...

Unalmas egy nap eddig, igaz? De a csattanó most jön.

Még a boltban voltam (és kivételesen nem is olyan sokáig) ellopták a biciklimet. A tárolóból. Le volt lakatolva. Ráadásul a biztonsági kamera fel is vette. Remek. Még az ügyfélszolgálatnál toporogtam, a hölgy sajnálkozva mondta, az elmúlt héten is elloptak egyet. "És ezt önök tűrik?"-kérdem én, de láthatóan zavarba hoztam, nem válaszolt. Nagy levegő, aztán taxival gyorsan haza, majd utána rögtön a rendőrségre.

Maradt még egy kevés időm egy gyors edzésre, aztán hajmosás után 'új sérót lőttem be magamnak', hogy a dínópúpom ne látszon.

Mire azonban beértem a munkahelyemre, már tele volt a fejem különböző gondolatokkal. Többek között, hogy ne essen az eső, mert bár volt nálam ernyő utálom, ha esik. Aztán, hogy a rendőrség megtalálja-e a bringámat (kizárt, de bízik, bízik...) meg hogy mennyire finom tud lenni az aszalt meggy tökmagolajba mártogatva. Ráadásul még egy adag tönkölykovász is ott 'illatozott' a táskámban, egy kolléganőmnek ígértem, még szerencse, hogy gyorsan megszabadultam tőle (csak a tésztától, Heather nem mondott fel).

Ezekkel ellentétben a munkatársaim összefont karral várták, hogy mikor érek már be, szerették volna megnézni a fejemet. Pozitívumként azonnal megemlítettem, hogy nézzék a jó oldalát, nem kellett kórházba mennem. Meg hogy fokozzam a már felfokozott hangulatot, elmeséltem, hogy volt egy biciklim. Pff...

Péntek reggel hívott egy rendőr, hogy bár megnézték a biztonsági felvételeket, a férfi aki ellopta a biciklimet, nincsen benne a nyilvántartásukban, így nem nyomoznak tovább, de ha véletlenül megtalálnák, feltétlenül szólnak. Nos ez nem volt egy kifejezetten remek hír, de legalább tudtam, hogy szombaton veszek egy új kétkerekűt, mert szükségem van rá. Aztán mikor éppen sétáltam be délután a laborba, láttam egy rendőrt a biciklitárolónkban buzgón jegyzetelni valamit. Felcsillant a remény, hogy engem keres, de nem, a kolléágáim később elmondták, hogy előző nap a cégtől is ellopták valakinek a biciklijét, mégpedig úgy hogy valaki bejött a sajátján és egy másikon ment ki. A portás meg nem vette észre, mert éppen le volt foglalva a tolvaj barátnője által, hogy ne legyen semmi sem annyira gyanús. Hogy mik vannak?!

Szombaton végül megvettem az új 'járgányt', meg egy szuper erős lakatot is hozzá, amit sajnos vissza fogok vinni, mert annyira erős, hogy nem tudom feltekerni és valahányszor ki akarom nyitni, kiugrik a kezemből. Szóval nem nőnek való. Ettől eltekintve öröm és boldogság, lett egy új bringám és három hét múlva megyek haza. Ez utóbbinak csak annyira van köze a dolgokhoz, hogy már nagyon elfáradtam és egyre jobban várom a szabadságot.

Hétfő, hogy a harmadik 'csapás' is meglegyen, és a munkahelyi biciklitároló. Nagy ívvel kanyarodok jobbra, majd fordulnék balra, hogy szabad helyet keressek mikor is egy hirtelen ötlettől vezérelve jobbra pillantok és mit látok? A régi biciklimet. Én nem tudom, hogy akkor a hideg vagy a meleg futott-e végig rajtam, de mindenesetre roppant higgadtan fogtam fel a látványt aztán beszéltem a megfelelő személyekkel. A portással, a biztonsági emberünkkel, a rendőrséggel, a kollégáimmal, a szüleimmel...

Valaki azt mondta, ez egy olyan sztori, amit még kitalálni is nehéz. Bizarr véletlen. Ellopnak egy biciklit egy szupermarket parkolójából, de a tolvajnak nem tetszik ezért elmegy egy másik helyre, kb 3 mérfölddel odébb, hogy kicserélje. Balszerencséjére éppen oda viszi, ahol a bicikli eredeti tulajdonosa dolgozik. Nos nekem mondhatni, hogy szerencsém volt, mert az ellopott tárgy megkerült, de igazából nagyon bosszús voltam. Egy halom pénzt öltem bele az újba, erre pár nappal később éppen én találom meg a régit, ráadásul a munkahelyemen? Három különböző rendőrrel beszéltem, mire felfogták hogy mi történt. De nézzük a jó oldalát, van két biciklim. Igaz, szegény Shaun Goodlife-nak egy szál se'...

Morog...

Volt egy szituáció nagyon sok éve, pontosabban 14 éve. A dolgot megelőzte, hogy azon a bizonyos napon a barátaimmal (inkább osztálytársak plussz még hárman az "ások" közül, de ez nem is lényeges) elmentünk egy nagy biciklitúrára. Bár a dolog kimerültségre vonatkozó részéről erős kétségeim vannak, állítottam, hogy nagyon elfáradtam. Eddig rendben is van, hogy valamilyen normális időben elmentem alundni. Ez eddig mind szép és jó, csakhogy jöttek hozzánk valamilyen emberek, hogy minek, azt csak a... Na szóval átjöttek beszélgetni. Hangosan beszélgetni. Nagyon hangosan beszélgetni. Igazság szerint ordibálni, mert még ott voltak nem hogy nem aludtam egy percet sem, de egyenesen belebámultam a plafonon levő csillagok képébe. Elegem volt és nagyon sokáig utáltam őket. Meg közben rájöttem, hogy utálom a zajt. Vagy érzékeny vagyok rá. Vagy valami hasonló. Azóta a füldugó nagyon jó barátom.

A vasárnap is nagyon jó barátom, általában az a pihenőnap az egész héten át tartó őrület után. Akkor nem szeretek menni sehová sem, csak itthon lenni, meg persze tenni-venni, ami éppen jön, hétfőn úgyis megint kezdődik a bolondok háza.

A mostani hétvége viszont úgy alakult, hogy pont vasárnapra szerveződött egy bizonyos program, ami ugyan csak pár órás, de a következmények akár egész napossá is duzzaszthatják, szóval ma tényleg egész nap itthon vagyok és teszem a dolgom, meg mondjuk kicsit leengednék. Nyugodt körülmények között persze, ami egyenlőre alapban lehetetlen, mert a szomszéd olyan hangerővel hallgat valamilyen zenét, hogy a kezem azonnal ökölbe szorul tőle. Pocsék ízléssel, azt azért hozzá tenném. Ez ugyan alapban nem lenne baj, de ő mindig ezt csinálja, és amint hazajön a munkahelyéről bekapcsolja a tv-t, ami aztán addig megy még másnap újra el nem megy dolgozni. Szóval a füldugó nagyon jó barátom.

És nem, nem kötök bele mindenbe, eddig bárki járt itt bármikor, még mielőtt megszólalhattam volna elkezdett puffogni, hogy ezt nem lehet kibírni. Hát valóban nem a legegyszerűbb dolog, de én meg éppen vagyok olyan mázlista, hogy délután, mikor ő hazajön, nem vagyok itthon. Szóval igazából csak a hétvégék miatt morgok.