Gondolom, a magyarországi állapotokhoz képest a mi helyzetünk fájdalmasan nevetséges, de itt is esett ám a hó. Kétszer is. Nos, remélem, idén már többször nem fog, mert egy városban, főleg angol városban, nem lehet olyan remekül megoldani bizonyos helyzeteket, mint Magyarországon egy faluban. Ahol is például a legtávolabbi élelmiszerbolt is max. tíz perc séta, itt két mérföld a legközelebbi. Munkahely szempontjából szerencsés vagyok, az csak két perc biciklivel és öt perc gyalog. Éljen! Az uszoda viszont messzebb van, jó öt-tíz perc kocsival (öt csak akkor, ha nem kapok sorompót) és mivel mostanában teljesen rákattantam megint az úszásra, hát engem a jeges út sem tántorít el attól, hogy reggelente odamenjek. Na jó, lassabban, mint máskor, de haladok. Sőt, már biciklivel is megy. Tavaly megtanultam jégen járni (az én tempómban rohanni), idén jégen meg havon, ja és latyakban biciklizni. Ez persze nem tűnhet nagy dolognak, de nekem aki előszeretettel szenved baleseteket, lehet, hogy inkább tapadókorongokkal és kipárnázva kéne közlekednem ilyenkor.
Bár milyen érdekes, hogy a nyilvánvalóan veszélyes helyzeteket elég könnyedén kezelem, máskor képes vagyok szinte állóhelyből elesni és a baleseti sebészeten tölteni a fél éjszakát. Utóbbi esetben nem voltam semmilyen szinten sem ittas állapotban, mint ahogyan azt a röntgenasszisztens először gondolta, hanem a munkahelyemen 'lassú séta' közben megcsúsztam valamin és hanyattesés közben a bal alkarom 'beszorult' a hátam alá. Magyarul, ráestem a csuklómra. De nem tört el. Na ez az, amit senki sem akart elhinni, az ügyeletes orvos még holmi műtéttel is fenyegetőzött, azt mondta, ilyet még nem látott. Hm, én sem. És apukám sem, meg is kért, hogy csináltassak már egy fényképet és küldjem el e-mailben. Végülis jó kép lett, a frissen manikűrözött körmeim legalább szépek rajta.
Szóval, ha valaki így jár, még nem biztos, hogy eltört...
Hó! Múlt héten péntek hajnalban kezdett el esni először. Ettől aztán annyian pánikba estek az emberek, hogy az uszodában például összesen öten voltunk egész reggel. Igaz, az a centiméternyi semmiség délutánra elolvadt, szombaton újra kezdődött. Az viszont már meg volt jósolva előre, mindenki számított rá, én is, el is akartam menni mégegyszer nagybevásárlást tartani, hátha esetleg behavazódnék. Meg is terveztem szombat estére (mert akkor már nincsenek sokan a boltban), erre délután elkezdett esni (szakadni) a hó. Öröm volt nézni, gyönyörű látvány mindig, de attól még nem lesz jobban feltöltve az éléskamrám, szóval nagyon reménykedtem, hogy másnap valahogy eljutok. És lőn totális sikerélmény, a főbb utakat teljesen megtisztították vasárnap délutánra a hókotrók, a mellékutakat meg a gyerekek, mert az összes havat felhasználták hóemberkészítéshez. Ennek következtében úgy nézett ki az utcánk, mint a Húsvét-szigetek (inkább 'Karácsony-szigetek' lenne a helyes kifejezés), rengeteg fura formájú dolgot gyártottak aznap délelőtt. És nagyon élvezték. Én viszont mostanra már nagyon bánom, hogy végül nem mentem ki fényképezni, de tartottam tőle, hogy engem még hülyébbnek néztek volna ezért, mint a gyerekeket az 'alkotásokért'. Aranyosak voltak na!
Csütörtökön is esett. Na ez volt a nagyobbik baj, mert senki sem számított rá. Délután fél öt magasságában kezdett el szakadni és abba sem maradt legalább tizenegyig (én akkor mentem aludni, nem tudom, hogy utána mi történt). Aznap este bicikliztem életemben először havon, haza a munkahelyemről. Igaz, hogy többen hazahoztak volna kocsival, de annál már lustább voltam, hogy másnap gyalog menjek dolgozni, így inkább hazakerekeztem. Hú, és nagyon jó volt, olyan érzésem volt egy kicsit, mikor síelek, de ugyanakkor óvatos is voltam, mert én akkor mindig balesetet szenvedek.
Időjárás szempontjából egyenlőre ennyi. Már majdnem az összes hó elolvadt mára, hétfőre pedig már +8 fokot mondanak.
