Meggyőzve....

... két másodperc alatt, hogy próbáljak ki valamit, amitől (mint később kiderült) a legtöbb helyi pasi retteg. Én meg nyaralok, hát adjunk a jónak.

Még egy napja sem voltam Ölü Denizben, mikor többedmagammal ücsörögve egy bár tetőteraszán (jó kis török vörösbort kortyolgatva) azon tűnődtönk, mi visz rá embereket arra, hogy leugorjanak egy kétezer méter magas hegy tetejéről (Babadag). Megmondom én, a kalandvágy meg az adrenalin. Volt ott velünk egy török is, Ramos, na ő az pasi aki mindenkit mindenre rávesz (vagyis elad egy csomó túrát, mert utazási irodája van és hát az üzlet az üzlet mint tudjuk), még a hajnalban kihalt tengerpartról is ugy beszél mintha Waikiki lenne délben. Meg hát ő is pilóta (ez ugyan nem derült ki) és remek érzés, mikor lassan ereszkedsz és a tenger gyönyörű, meg a felhők, meg minden.

Szóval alig két nap után újabb £75-tal lettem könnyebb, de van egy büdzsém, nyaralok (ez egy remek mottó) és minden percét élvezni kell. Na most lehet, hogy valaki sokallja ezt az összeget egy szimpla ugrásért, de: először is ez tandem  paragliding (siklóernyőzés), tehát ketten vagyunk egy ejtőernyőre így a pilótát is meg kell fizetni. Lévén hogy extrém sport a hagyományos utasbiztosítás az ilyenkor begyűjtött sérülésekért (és rosszabbakért) egy pennyt sem fizet, a fentebb említett összegben egy plusz biztosítás is benne van, valamint a  hegy tetejére több, mint fél óra az út és hát oda sem gyalog mentünk fel. 

De térjünk vissza a történet legelejére, ami Anglia a főnök irodájában. Lázas eszmecsere és tanácskérés, mert ő meg éppen pár nappal azelőtt jött haza Törökországból mielőtt én elmentem, szóval elég friss infókat sikerült beszereznem. Az például, hogy fontot mindenhol elfogadnak és jobban is szeretik, mint a török lírát, nagyon jó hír, mert a pénzváltás mint olyan mindenképpen ráfizetés. Ne álljak szóba a helyiekkel (ezen elbuktam), vegyek aranyat mert olcsó és jó (nem szeretem az aranyat), ne menjek ki a szállodából sötétedés után (juj ezt sem tartottam be) és nézzem meg Ölü Denizt fentről, mert csak onnan szép.

Na  most mikor hétfő reggel felébredtem és elhúztam a függönyt, akkor vettem igazán észre, hogy milyen rettentő magas hegyek veszik körül a völgyet, szép kis kihívásnak tűnt oda feljutni. Később lementem a tengerpartra, szép volt, gondoltam, elég lesz nekem az is (dehogy elég, hiszen mindig mindenki többet akar, így van ez akkor is, ha tagadjuk).

Ezért jött nekem kapóra az aznap esti kaland az utazási irodában (eredetileg képeslapokat indultam venni), mikor megláttam egy videót a srác kivetítőjén a repülésről. Később a bárban már 99% volt (a maradék 1 pedig, hogy nem volt nálam elég pénz, szóval ezért tartott ilyen sokáig dönteni).

Maga a repülés 30-45 perc időjárástól függően (ebben az esetben 35), de mindenféle mással együtt eltart vagy két órát. Először is meg kell várni, még mindenki odaér (gondolván a későkre), aztán mindenféle nyomtatványokat kell kitölteni, majd bepakolás a kisbuszba és legvégül irány a hegy teteje (hepe-hupás, kövekkel teli szerpentin). Szerintem ez volt a dolog legveszélyesebb része, görcsösen kapaszkodván az ülés karfájába arra gondoltam, ha ezt túléljük, a repülés már gyerekjáték lesz.

Az is volt. Csak le kell futni a hegy tetejéről és kész. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de tényleg ennyire egyszerű. Én mondjuk csak a levegőben kapálóztam a lábaimmal, mert akivel ugrottam sokkal magasabb volt, de azért úgy tettem, mintha rohannék. Utána meg szó szerint csak ültünk éa siklottunk a levegőben. Felhők felett, felhőkben, tenger felett... és a tengerparton landoltunk.
Igaza volt a főnöknek, ez a hely fentről tényleg sokkal szebb.

A világ egyik csodája és a 'gyapot kastély'

Sokszor gondoltam már arra, hogy egyszer milyen jó lenne végigjárni azokat a helyeket, ahol valaha az ókori világ hét csodáji álltak (meg azon is, ha elkezdek írni egy bejegyzést novemberben, akkor miért tart fél évig befejezni?) Aztán valahányszor szó szerint mikor szinte már csak egy karnyújtásnyira voltam az említett helyektől, valahogy mégsem sikerült megszervezni az odautat. Így nem jutottam el Olümpiába, Rodoszra és Bodrumba (Halikarnasszosz), Irakba és Egyiptomba pedig most nem biztos, hogy szívesen utaznék. Abban viszont biztos voltam, ha már egyszer Törökországban vagyok Ephesust nem hagyhatom ki, még akkor sem ha külön autót kell bérelnem és egy vagyonba kerül. De hála a turizmusnak, ez egy nagyon népszerű hely, rendszeresen szerveznek ide kirándulásokat, sőt kombináltan is, mikor a következő napon Pamukkalét lehet meglátogatni és emellé még jár egy jó kis  éjszaka egy termál hotelben a helytől mindössze öt percnyire.

Az anyagi részét nézve ez £55-ba kerül, amiben benne foglaltatik szinte minden, kivéve a két ebédet, ami alkalmanként 15 líra, svédasztalos és eszméletlenül finom (minő meglepetes, van ami itt nem ízlik?). Szóval ennyi pénzért utaztunk két nap alatt állítólag 685 kilométert, kaptunk egy remek idegenvezetőt, akinek szinte végig be sem állt a szája és eszméletlen mennyiségű információval látott el minket, két belépőjegyet, amikről fogalmam sincsen, hogy mennyibe kerültek, de az élményért  megérte. A szálloda Pamukkale mellett abszolút élményt nyújtott (volna) és nemcsak a konyhája (na igen, istenien főztek), hanem a wellness részleg is. Bár ebből mi nem tudtunk mindent kipróbálni, mert elbeszélgettük az időt a vacsoránál és mire este kilenc után átsétáltunk a szobáinkból a masszázsrészleg például bezárt.

A kaland egyetlen fájó pontja a kora reggeli indulás volt, s bár kértem ötre ébresztést, szerencsére magamtól is fel tudtam kelni ugyanis a telefon nem csörgött. Igaz, a portás állítólag ötkor valóban felhívott, de mivel 'nem válaszoltam', elindult, hogy bekopogjon az ajtón. Én meg a porta irányába indultam el, hogy szóljak neki, már felébredtem, de mivel útközben találkoztunk, így az lett a vége, hogy leültünk kávézni, még meg nem érkezett a busz.

Egy kisbusz. Először nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, de mivel a sofőrrel és Yusuffal (az idegenvezető) együtt összesen tizenketten voltunk, remek kis társaság verődött össze és szinte mindenben egyet értettünk. Például azt is egyöntetűen megszavaztuk az első reggelinél, hogy a busz légkondiját 16 fokra állítani embertelen, még nekünk is, akik Angliából jöttünk. Ezen a törökök eleinte csodálkoztak, aztán végül a sofőr kikapcsolta a 'hűtést', mi meg marhára öröltünk, mert senkinél sem volt hosszúnadrág meg kötött pulcsi.

Úgy volt, hogy 11.20-ra  Ephesusban leszünk (ez asztán sikerült is), terv szerint délután kettőre járjuk végig a romokat és ha szerencsénk lesz, turistából sem lesz sok, legalábbis nem annyi, mint a főszezonban. Hát szerintem így is voltak elegen, főleg japánok és oroszok, igaz hogy megemlítették, hogy nyáron átlagosan negyven-ötven busznyi ember is előfordulhat, de az szerintem olyan lehet, mint a lincolni karácsonyi vásár, csak visz a tömeg, viszont itt legalább meleg lett volna.
Lett is, aznap a nyakam égett vörösre (este a törökfürdőben azt hittem, meghalok), ugyanakkor láttam egy ókori várost, nagyos sok fennmaradt (kiásott) emlékkel.
A nap egyetlen negatív emléke a "hegyvidéki időjárás" volt. Ez alatt értek: szélvihart, dörgést, villámlást, zivatart és 15 fokot. Na igen, ilyen az én formám. Pamukkaléban rettenetesen fáztam/tunk, viszont a forrásvíz  nagyon meleg volt, szóval vagy benne gyalogoltam, vagy alá álltam (az, hogy később rajtam száradt meg a ruha már részletkérdés).

Eszembe jutott egy dolog. Mi a baj az emberekkel, ha valami mindig hiányzik a képről, ha valaki más fényképez? Van amikor a lábfejem marad le, van mikor a fejemből hiányzik egy darab, most az első képen éppen Celsus könyvtárának nincsen teteje. Meg aztán a tükörreflexes gépemet sem bírja használni szinte senki. Az még csak-csak rendben lenne, hogy melyik gombot kell megnyomni, de a tény, hogy még abba a "kicsi lyukba" is bele kell nézni, már egyre több ember képességét meghaladja. Alig tíz éve, hogy elkezdték árulni a digitális fényképezőgépeket, addig mindenki a "kicsi lyukba" nézett. Most meg én néztem döbbenten, mikor valaki ugy fotózott le hogy fél méterrel maga előtt tartva ugyan sikerült lenyomnia a gombot, de a képen csak valami maszlag látszott.