Begolyóztunk

Tegnap este jött egy levél a delicious.-től, hogy vegyek részt az aktuális közvéleménykutatásukban. OK, gondoltam, időm éppen volt, miért ne pötyörögjeg be akkor pár választ? Az egyébként - számomra - snassz kérdések között ott volt az örök mumus, az "Szívesen osztasz meg másokkal/barátokkal/stb receptet?" Na és erre jöjjön egytől tízig a válaszom! Kettest adtam, mert azért annyira borzasztó nem vagyok. De!

Utálok (többek között ezt a szót is leírni) recepteket elmondani másoknak. Főleg, ha azt én találtam ki, vagy csak azt hiszem, hogy én találtam ki. Mert az én fáradságos munkám eredményével csak ne büszkélkedjen senki, én szenvedek a konyhában, hogy jobb kezem csupa liszt meg ragacs, bal kezemben toll (egyébként jobbkezes vagyok), mellette jegyzetfüzet, ami nagyjából így néz ki: hozzávalók egymás alatt, ahogyan kell, mellettük strigulák, mérőegységelnevezések, bla-bla-bla. Szóval én úgy gondolom, beleadok apait-anyait.

Ebből adódtak kisebb morgások a munkahelyemen, mikor elsunnyogtam, miből is készülnek a képen látható golyóim. Mert nem mondom el. Csak annyit, hogy hűtőben kell tárolni, mert tejterméket tartalmaz. "De csak nekem mondd el!"-jönnek a könyörgések. "Nem. Sajnálom" Sűrű szempillarebegtetés, mosolygás,majd a válasz: "De hozok be máskor is".

Mert a "begolyózás" még ősszel kezdődött, mikor kaptak a kollégák egy dobozka rumos-csokis kókuszgolyót hálám jeléül a sok kártyáért, amit a születésnapomra adtak nekem. Akkor még hosszú ideig volt visszhangja a dolognak, aztán elfelejtődött. De! Mikor két hete elkéstem a munkából, mert éppen induláskor jött meg a KitchenAid és nem bírtam megállni, hogy ne ugorjak örömömben Anna nyakába, a többiek azonnal tudni akarták mit vettem. Mert abban már biztosak, csakis vásárlás lehet a dolog mögött. Na elmondtam. És fülig ért a szám egész nap, még azután is mikor küldöttségben megjelent a szobám ajtajában Amanda és Linda, hogy közöljék, ha már megvettem ezt a kis játékszert eljött az ideje, hogy "coconut truffle-t" csináljak. Még akkor is, ha a gép nem kell hozzá. Mindegy, csak enni akarnak. "Jó."-mondtam, tömören.

Ezzel szerintem részükről el is lett felejtve a dolog, egészen addig, még pár nappal később oda nem adtam nekik a fentebb levő dobozt, mindenestől. Öröm és ujjongás, még a pasiktól is. Recept még mindig nincs. Viszont van egy kollegina, aki lemaradt a "nagy őszi zabálásról" és most jön itt nekem, de hogy csak neki, csak neki! Neki sem, neki sem! Sajnálom.

Azt hiszik, csokoládéval készült mindkét fajta, de nem.

Folytatás később!