Mégtöbb hó

A címnek most csak azért van jelentősége, mert kénytelen voltam és leszek egy darabig gyalog menni nagyjából mindenhová. Jó szép, hogy esik, meg minden, meghozza a karácsonyi hangulatot (három hét meg két nap és utazok, már alig várom), de itt nem szokás tisztán tartani az utakat, csak a fontosabbakat, s mivel az én házam (szerencsére) nem egy főút mellett van, hát rendesen be van fedve hóval. Alatta meg jégpáncél, tehát nem éppen a legbiztonságosabb.

Na most gyalogolni sem éppen a legegyszerűbb, így kénytelen voltam elővenni egy olyan cipőt, ami állja a sarat, illetve a havat, vastag, meleg és még jól is néz ki. Csak az a baj, hogy még a sportosnál is sportosabb, ami nem éppen a legelőnyösebb, ha kicsit jobban akarok kinézni és a ruháim amúgy teljesen más stílust képviselnek. Nem, nem járok szoknyában dolgozni, pedig akad egy-két csinos darab a repertoáromban, mert kapom a megjegyzéseket. Félreértés ne essék, nem rosszakat, csak ilyenkor mindenki engem néz. Mit néz, bámul... ami őszintén szólva nagyon is imponál nekem, de... szóval a szoknya inkább megmarad másoknak.

Szereztem pár farmert és azokat dobom fel mindenféle felsőkkel, meg kiegészítőkkel, de - kik mások, mint a pasik - arra is mindig mondanak valamit. A legfontosabb viszont a cipő. Nincsen ugyan belőle sok, talán hatvan pár összesen, viszont ebbe a hatvanba beletartozik az összes lábbelim. Még mikor a cégnél elkezdtem dolgozni, hatalmas visszhangja volt, hogy egymás után kétszer azt a cipőt nem vettem fel, hát elneveztek Imelda Marcosnak. A drágák! Ja, és erről jut eszembe, hogy múlt pénteken, mikor a Sainsbury's-ben andalogtam valakivel, betévedtünk a Clark's egyik üzletébe és... hát... kicsúszott a számon, hogy én bizony kedvelem a lábbeliket, de hogy csak ennyi van. "Mennyi?" Á, lényegtelen!

Szóval ma bevittem egy kis ballerinacipőt, hogy ott azért abban tipegjek, mert hát a megjelenés az... hm... fontos. És hát persze, hogy ezt is megjegyezték. Senki sem nézett a szemembe, mithta rossz fát tettek volna a tűzre, mindenki a lábamat bámulta. Pasik!

És ráadasul túl sok van belőlük, ami persze nem feltétlenül hátrány, de ha rajtuk és rajtam kívül meg mindenki öregasszony (ez alatt most értek mindenkit, aki több negyvennél, mert amúgy meg én vagyok a legfiatalabb) akkor akarva akaratlanul is én vagyok a középpontban. Hol így, hol pedig úgy, de mindig megtalálnak. Mindegy, kezelem őket.

Már az sem zavar, ha arról beszélnek, hogy az integetős ember (erről majd később részletesen) minden nap bejön hozzám beszélgetni. Mint pénteken kiderült, amúgy is mindenki erről pletykál, hát legalább látják, hogy igaz.

Arról bezzeg nem pletykál senki sem, mikor házi bonbont viszek be és azt esszük, még tart, munka helyett. Viszont legalább finom és még Billy is torkaszakattából üvölti ki Jane-nek a szombám ajtajából a dobozra mutatva, hogy "DIABETIC HAVEN!" És folytatjuk tovább az evést, de azért óvatosan, hogy a később érkezőknek is jusson. Na ilyenkor szoktam elgondolkodni, hogy milyen cégnél is dolgozok én?

Mintha mind bolondok lennénk. Már majdnem fél nyolc volt, mikor még el akartam indítani egy munkát, mikor szinte erélyesen rám szóltak, hogy tegyem csak azt a papírt le, mindjárt megyünk haza. "Pfúj, utálok lusta lenni!" De azért a jónak se' vagyok elrontója. De inkább dolgoztam volna még fél órát, minthogy azt hallgassam, hogy megint kikezdtek.

Csak annyit jegyeztem meg, hogy úgy ennék egy mince pie-t , de hogy inkább nem, mert akkor megint baromira megfájdul a fejem a sok cukortól. És mintha csak a szülőket hallottam volna: "Sovány vagy, egyél legalább kettőt!", "Hízzál még legalább öt kilót!" (egy frászt, örülök, hogy lefogytam, ezek persze sosem láttak dagin), "Ne tornázz annyit!" és még sok-sok ehhez hasonló megjegyzés. Ááá!

Szóval mikor hazajöttem, első dolgom volt, hogy elkortyolgassak egy bögre kecsketejet, mert az is legalább annyira finom, mint a mince pie és még egészséges is.

És hogy most mennyire nem vagyok magamnál az bizonyítja, hogy megjött a .delicious. és még csak ki sem bontottam. Haza akarok menni, már nagyon rám férne az a két hét szabadság. Fadíszítés, templom, semmittevés, olvasás, barátok, séta az erdőben...

De helyette inkább csak magazinostól felmegyek a hálószobába, bemászok a takaró alá és a kényelmes melegben átlapozom ezt az újságot...