Hm...

Hm... érdekes dolog, ha az ember lánya beteg. Ezt most csak azért írom, mert én általában megfázni szoktam láz nélkül és ennyi. Aztán tart napokig, van, hogy egy egész hétig, közben meg szép kis "gyógynövényboltos házipatikát" állítok össze magamnak, s lassan elmúlik. Igen, mint már fentebb írtam, általában.

Most viszont rettentően érzem magam, úgy igazán felkelni sincsen kedvem (erőm sem), vagy ha valami csoda folytán mégis felkelek (mondjuk lemegyek a konyhába vízért), már másznék is vissza az ágyba. E pillanatban is ott, illtve itt vagyok, pedig kint gyönyörűen süt a nap, igazán kiülhetnék a kertbe, de inkább nem. És tart már napok óta, talán kedden kezdődött, de szerda délután hívtam fel Tomot, hogy jöjjön értem, mert nem bírok hazameni (5 perc sétára lakunk a labortól). Viszont amióta hazahozott, nem bírok mozogni.

Reggeli közben elnézegettem a balzsameceteket, s azon töprengtem, ki kéne önteni mindet, mert úgysem fogom már használni. Tudom, most csak úgy érzem, hogy itt a vég, mert hogy sem enni sem pedig főzni nincsen kedvem, pedig milyen szívesen kotyvasztanék valamit odalent(na ez elég ellentmondásosan hangzik)!

Ellensúlyozván ezt a fertelmesen pocsék hetemet, a múlt hétvége legalább eseménydúsra sikeredett. Csak úgy spontán elmentünk Bridlingtonba szombaton. Volt jó sok séta, fagyizás meg 'fish&chips'. Meg rengeteg pofátlan sirály, kalózhajózás (tudom, de a lelkünk mélyén mind gyerekek vagyunk) és sok-sok színes pavilon a parton. Szóval jó volt.

Meg a vasárnap is. Spontán grilleztünk, mert éppen jó idő volt. Gyorsan daráltam húsokat pjescavicához, meg bedagasztottam egy kis tésztát lepénynek, s ahogy sültek később a parázson, már ettük is azon melegében jó sok hagymával. Fotó ezekről nincs, sokan voltunk és éhesek voltunk.